Archadia bejegyzése

Aarhus: Heaven is a place on Earth

Városok és emberek
Koppenhága egy szuper város. Ezt onnan tudod, hogy amikor eljössz onnan, még hetekig csak a legnagyobb vigyorral az arcodon tudsz róla beszélni. Hogy a terek…meg az épületek…meg a biciklisávok…meg az…

Szélsőségek között: GenZ

Világtrendek
Két napirendi pont között félúton, egy kávézóban ücsörögve kapcsolódtam be ma a Glocalities webinárjába, amiben a 20 országban reprezentatív mintán végzett kutatásukat mutatták be a Z generáció szokásairól, értékrendjéről és…

Ragyogj!

2016 májusában Kassára utaztam, hogy részt vegyek a PLACE konferencián, amit az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat utóeseményeként (az úgynevezett “legacy” részeként) rendeztek meg a Kulturkasarne rendezvénytérben. A főutcán sétálva sokat…

ASMR: Lazulj el!

Bob Ross nem tudta, mit csinál. Ő csak festett. És közben beszélt, a festés öröméről, ahogy ő hívta. A család pedig elvarázsolva nézte a tévében. „Még egy picit nézzük, mi…

Az innováció terei

Városfejlesztés
2022 év végén a New London Architecture remek összefoglalót jelentetett meg azokról a városrészekről, egyetemi és kutatóintézeti campusokról, melyeket az Egyesült Királyság területén a közelmúltban adtak át, vagy megvalósításuk épp…

Acélváros

ifj. Baán István emlékére „Kislányom, kétféle ember van.Az egyik olyan, mint a nyersvas. Ha ütik, törik.A másik olyan, mint az acél. Ha ütik, erősebb lesz.Te acél vagy” – ezt mondta…

Jövőminisztérium

future
futureminister
2022-ben a Collins Dictionary az év szavának a „permacrisis” kifejezést választotta. Permacrisis, azaz állandósult válság. A legtöbbünk számára e hír hallatán feltételezhetően nem az lesz az első kérdés, hogy miért…

A Jaja és az ő menő parkolóházai

Városfejlesztés
A prágai városfejlesztő társaság, az IPR Praha akadémiáján tartott előadást a dán Jaja építésziroda mobilitási vezetője, Robert Martin. A Jaja egy sokszínű, fiatal. építészeti, urbanisztikai és tájépítészeti megközelítéseket egyaránt alkalmazó…