Városok és emberek

Aarhus: Heaven is a place on Earth

Koppenhága egy szuper város. Ezt onnan tudod, hogy amikor eljössz onnan, még hetekig csak a legnagyobb vigyorral az arcodon tudsz róla beszélni. Hogy a terek…meg az épületek…meg a biciklisávok…meg az egész… és csak lelkendezel.

Nos, Aarhus nem ilyen.

Aarhus máshogy működik.

Az első este csak úgy…úgy körülnéznél. Pedig este 8 óra van és te hajnali három óta ébren vagy a repülő miatt, és ez ma már a 3. város Billund és Vejle után. De azért kinézel. Aztán 3 óra múlva még mindig a városban sétálsz. De hát…az újdonság varázsa, biztos.

Aztán másnap megint elindulsz és teljes céltalansággal bóklászol. Vannak bejelölt helyek, de tudod, hogy oda fogsz érni, mert az egész belváros annyira kicsi, hogy gyalog is minden 1 órán belül elérhető, de inkább 30 percen belül.

Eljön az este és meg kellene írni egy anyagot. Jó, hát akkor kimegyek. Vagy fel, a tetőteraszra, és majd ott írok, mert nem akarok benn lenni. Majd keresek egy helyet, leülök és ott. Este irány a street food udvar. Nem azért, hogy egyek. Hanem mert kinn akarok lenni a városban.

Azon kapod magad, hogy igazából nem érted, miért, de még bóklásznál. Már mindent láttál, de még úgy…még úgy maradnál. Kinn. Egyáltalán nem vagy éhes, de még beülnél valahová…amúgy dolgod lenne…de inkább egy koncert a helyiekkel közösen. Már este 9, holnap utazol…de inkább még egy séta. És éjfélkor még a városban bolyongsz és még mindig szembejön valami fotótéma.

Néhány dolog 3 nap alatt feltűnik.

Az első: egyáltalán nem szálltam buszra. Se villamosra. Azt az egy esetet kivéve, mikor a várostól tömegközlekedéssel 40 percre lévő múzeumhoz utaztam. De a tengerparthoz, a strandra, a város másik végén lévő városnegyedbe…csak gyalog. Soha semmikor nem volt vonzó várni bármilyen járműre. Mindig egyszerűbbnek, kényelmesebbnek és gyorsabbnak tűnt gyalog elindulni.

A második: soha nem voltam fáradt. Egyetlen egyszer sem volt olyan, hogy most muszáj leülni, mert…most annyira elfáradtam, hogy…és estére se fáradtam el. Úgy, hogy egész nap gyalogoltam, szó szerint.

A harmadik: soha nem tévedtem el. Lehet, hogy korrigálni kellett, de az elveszettség érzése, hogy nem tudom, hol vagyok…ilyen sosem volt. Pedig volt, hogy egy órán keresztül egy erdei úton haladtam.  

A negyedik: soha nem voltam se éhes, se szomjas. Ehhez nagyban hozzájárult persze, hogy végig a létező legtökéletesebb sétaidő volt, …de akárhogy is: az energiaszintem konstansan magas volt végig.

Az ötödik: feltűnt, milyen sokat beszélnek a dánok. Rengeteget. Állandóan karattyolnak egymással.

Amikor végül eljöttem Aarhusból, azzal a tudattal hagytam ott a várost, hogy soha életemben nem voltam még ennyire jó helyen. De akkor még, ott a vonaton nem tudtam, hogy valójában mi történt velem.

Hamburg kellett hozzá, hogy rájöjjek.

Hamburg, ahol gyakorlatilag kulturális sokkhatás alatt töltöttem az első 4-5 órát olyannyira, hogy erős vágyként fogalmazódott meg bennem, hogy inkább otthon a kanapém alatt lennék (ahol a nyulaim laknak). Hamburg elviselhetetlen – kattogott az agyam. Mi ez a szag? Mi ez a szemét az utcán? Mi ez a zaj? Hogy van az, hogy oda kell figyeljek, hol a járda, miért kell itt várnom egy útnál, hogy átmehessek? Egyáltalán, hogy képzelik, hogy itt nincs egy zebra, itt állunk 20-an és nem tudunk átmenni…?! Mi ez a tömeg, miért kell nekem embereket kerülgetni, miért kell építkezéseket kerülgetni, miért lóg bele mindig egy teherszállító furgon a fényképbe?! Miért kell ilyen rossz kövezésen botladozni, miért vannak koldusok mindenhol és…erről a helyről azonnal el kell tűnjek, itt nagyon nem érzem magam biztonságban. Mindjárt elütnek. Hol megyek itt át? Merre vagyok egyáltalán?

Hogy a kognitív disszonancia teljes legyen, racionálisabb agyféltekém is bekapcsolt: Nézd, milyen szép épületek! Nézd, milyen izgalmas csatornák, öblök, hidak! De hát ez gyönyörű, miért nem látod?

Nagyjából 1 óra után le kellett üljek. Elfáradtam. Éhes voltam és szomjas. Kerestem egy kis kávézót, a lehető legkevésbé zajos helyen, vízparton és ott ültem 2 órát. Egyszerűen újra kellett indítsam magam.

És akkor rájöttem, hogy az elmúlt 3 nap elég volt ahhoz, hogy a szervezetem és a pszichém megszokja.  

Megszokja, milyen az, amikor állandóan biztonságban érzed magad, mert nincs mitől félni. Nincs tömeg, nincs sötét sikátor, nincs beláthatatlan térrendszer, ahol elveszhetsz. Nincs szemét, nincs kiabálás. Nincs autó, vagy hülye helyen közlekedő bringás, aki elüthet. Nincs rossz járda, ahol kificamítod a bokád.

Megszokja, milyen a csend. Amikor nincs kiabálás, ordibálás, és főleg nincs állandó gépzaj és zakatolás, amit túl kell harsogni. Rájöttem: nem a dánok olyan beszédesek. Csak Aarhusban ez az alapzaj. Az emberek hangja.

Aarhus egy 360 ezres középváros. Alig nagyobb, mint Debrecen. Van több egyeteme, amiknek sorra épülnek a kampuszépületei. Van egy nemzetközi hírű könyvtára, és egy nemzetközi hírű művészeti múzeuma, a tetején egy Olafur Elíasson tervezte kilátóval. Van egy Dánia top attrakciói közé számító, tényleg szuper kiállítást befogadó történeti-néprajzi múzeuma (Henning Larsen), egy a dán modernista építészet csúcsának számító városházája (Arne Jacobsen – Erik Moller), egy, a műfajban világszínvonalú skanzenje, egy vidámparkja, egy tengerparti homokos szabadstrandja, és egy kisebb királyi kastélya kortárs szobrokat felvonultató kastélyparkkal. Egy nemzetközi fesztiválokat befogadó hangversenyközpontja, és két Michelin csillagos étterme, amiből az egyik mindjárt két Michelin csillaggal is rendelkezik. És van egy új, már majdnem kiépült kortárs városnegyede, tengerparti uszodával, és összességében olyan városépítészeti és közterületi minőséggel, amilyet én még Koppenhágában sem láttam (BIG, UNStudio, Gehl..nem is sorolom tovább, kik dolgoznak itt).

És akkor még a 3 szintes hintás-koncertszínpados-üvegpallón bevásárló utca fölé kisétálós tetőteraszt (Henning Larsen) meg sem említettem, amit lazán feldobtak a város legrondább áruházának a tetejére.

Ez mind egy 360 ezres városban.

De Aarhus nem ezért jó hely.

Aarhus azért jó hely, mert itt van csúcsra járatva, tökélyre fejlesztve a kis távolságok városa. Mert észrevétlenül úgy működik, hogy te folyamatosan jól érzed magad ott. Mert olyan környezetet biztosít, ami jó neked. Jó a testednek és jó a lelkednek. Nem fáraszt el állandó ingerekkel. Nem bombáz reklámokkal. Nem facsarja az orrod mindenféle illattal. Nem bukdácsoltat mindenféle rossz kockaköveken. Nem lépcsőztet meredek lépcsőkön, nem kényszerít be szűk járdákra, hogy oldalazgass. Nem kell állandóan keresned, hogy hol tudsz leülni. Nem zajong körülötted folyton. Pont annyi ingert ad, hogy itt akarj lenni és ne a telefonodban. Nem száguldozik, nem rohan, nem idegesít azzal, hogy állandóan siet mindenki mindenhová ezért neked is szaladnod kell, hogy átérj az út túloldalára. Nem csilingel rád és nem dudál folyton. Úgy kozmopolita, hogy közben nagyon dán. Úgy nagyvárosi, hogy közben nagyon otthonos.

Ezért van az, hogy Aarhus nem úgy működik, mint Koppenhága.

Koppenhágából úgy jössz el, hogy az arcodon van a legszélesebb vigyor.

Aarhusból viszont úgy, hogy 2 órát kell ülnöd valahol csöndben, hogy újra megszokj egy átlag nagyvárost.  Mert valójában úgy érzed magad, mint akit épp most zavart ki néhány szigorú kerub a földi Mennyországból.

Tags: , , , , , ,

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail-címet.
You need to agree with the terms to proceed

Acélváros