Városok és emberek

Acélváros

ifj. Baán István emlékére

„Kislányom, kétféle ember van.
Az egyik olyan, mint a nyersvas. Ha ütik, törik.
A másik olyan, mint az acél. Ha ütik, erősebb lesz.
Te acél vagy”

– ezt mondta nekem egyszer Édesanyám, aki kohómérnökként gyakran használt szakmájához illő hasonlatokat, amikor az életre szóló útmutatásokat akarta átadni.

„És, ha elszámoljátok? Kevesebb lesz a profit? Ha mi elszámoltunk valamit, ott emberek haltak meg”– mondta máskor, nevetségessé téve közgazdász nyavalygásom az ő kohász felelősségéhez képest, miközben épp 4 fogást készített párhuzamosan a tűzhelyen és további kettőt a sütőben…s ha véletlenül megégette az ujját, csak megfogta a fülcimpáját – „ezt minden kohász tudja, a fülcimpa elvezeti a hőt”- mondta ilyenkor a mérnök magabiztosságával.  

Édesanyám kohász. Ahogy az egész családja az. Édesapja, testvérei.

Nem a szakmája ez.

Kohásznak lenni nem szakma.
Nem munkakör.
Nem végzettség.

Bányásznak lenni sem az.
Ezek nem szakmák.

Ezek hivatások.

Az egész Miskolc, ott, a mélyrétegeiben bányász-kohász város. Nem a szakmája szerint az. Hogy is lenne az, mikor eladták, újra eladták, felszámolták, szétlopták, széthordták, enyészetnek adták…hogy is lehetne az…

…és mégis az.

Mert bányász-kohásznak lenni nem szakmagyakorlás kérdése.

Miskolc mélyrétegeiben úgy csörgedezik a bányász-kohász virtus, mint a Bükkben megannyi rejtett üregben futó búvópatak. Aki tudja mit jelent ez a szikár, kemény borsodi lét, ez az egyenes, nyers őszinteség, ez a faragatlan életerő, ami nem él, hanem mindig, mindent túlél…az tudja.

Azt mondják a lélekvándorlás hívei, hogy vannak pihenő életek és vannak nehezebb, küzdelmes életek.

A borsodi pontosan tudja, hogy ő mi végre van a világon.

Mi nem az életre születtünk.
Nem a jó, kényelmes, könnyű életre.

Mi a túlélés követei vagyunk. Nem tudsz annyi ideig „Pesten” élni, hogy ezt levetkezd. Nincs az a gazdagság vagy jólét, nincs az a szakma, pozíció vagy státusz, ami ezt elfeledteti. A mi életünk sosem lesz kényelmes és sohasem lesz könnyű. Sosem lesz tengerparti nyaralás, budai villa, vattacukros viháncolás.

Mi nem poénból mondjuk, hanem mert magunkkal hurcoljuk mindenüvé, mint egy levehetetlen terhet, levedlhetetlen bőrt: Sorsod Borsod.

Mi Acélváros gyermekei vagyunk.

Minket a szükség nevelt, a kevés, a nincs, a másnak sincs.

A Zsarnai.

A ’90-es évek KGST piaca, ahol az akciós lengyel bugyik felett összenézett az eladó (a diplomás 50-es bányász) és a vevő (a kétdiplomás 40-es, pályaelhagyó kohász) és nem is szóltak semmit. Értették anélkül is, szégyellték anélkül is. Szégyellték azt, amin mindenki másnak kellett volna szégyenkeznie.

De volt ebben az összenézésben a szégyenen kívül még valami más is.

S az a más, az a mély, soha ki nem mondott egymáshoz tartozás érzése az, ami, ha általános lenne, ha másoknak is menne, hát biz’Isten …

Ezt tudják a borsodiak.
Ezt tudják a bányászok, tudják a kohászok.  

A léha, dőre kényelmesség megvetésének tudását, a faragatlanul, kendőzetlenül szemedbe mondott nyers igazságok tudását, a csendes, mindent megértő egymásra nézés tudását, a segítségért nyúló kezet megfogó kezek tudását.

És a város nem ismer kegyelmet, nem enged kibúvót.
Eltöri a nyersvasat, ütések alatt ellenállóvá edzi az acélt.

Ezt a tudást, a nyersvas sikolyát és az acél énekét őrzi a Bükk völgyeiben ködbe burkolózva, néma rozsdatemetők alatt Acélváros.

Utóirat

Ha egy bánya bezár, rajta a bányász címert lefelé fordítják.  

Unokatestvérem, ifj. Baán István kohómérnök 2022. december 29-én, 46 évesen távozott közülünk.

Ő volt a legidősebb közöttünk, a Baán-unokák – 5 fiú, 1 lány – közül. Mi együtt nőttünk fel, Miskolc-Perecesen, szüleink és geológus-bányász dédnagyapánk, kohász nagyapánk, védőnő-apáca pótnagymamánk szerető gyámsága alatt.  Ő viselte Nagyapám nevét, Baán Istvánét, akit még most is tisztelettel említ meg a teljes miskolci kohász társadalom. És édesapjáét is, aki szintén kohómérnök volt.

Ő örökölte Nagyapám grubenjét.

Az a gruben, az bizony a történelem tanúja.
Van rajta egy-két flekk, talán kerül is még rá egy két flekk.
A történet íródik tovább odalenn és odafenn.

Szerencse fel!  

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail-címet.
You need to agree with the terms to proceed

Jövőminisztérium
Aarhus: Heaven is a place on Earth