Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy a nap jelentős részében – és akkor, ha Lola nyuszi egy jól irányzott harapással nem teszi tönkre – fülhallgató van a fülemben, valamilyen zene mindig szól körülöttem, ráadásul mindenféle koncepciót nélkülöző sorrendben komoly- és könnyűzene vegyesen, s ezeket nem átallom néha énekelni is. Állandó elemként szerepel slágerlistámon Händel Messiás oratóriuma, mind a 2 CD-jével, ami nagyjából a világ legjobb kórusműve, egyben azonban a legösszetettebb zenei darabok egyike, és a legnehezebben énekelhető is.
A barokk oratóriumok végülis Isten dicsőségére születtek, és nem az volt a cél, hogy mindenféle idióta applikációkban 15 másodperces videókat tátikázzanak rá kiskorúak, így szerezvén 9 évesen globális ismertséget. Énekes legyen a talpán, aki ki hibátlanul el tudja énekelni ezeket a szekvenciákat, kórus szinten pedig komoly teljesítmény, ha mindenki tudja teljesíteni ezt a feszes, fegyelmezett ritmust. És akkor ez még csak az ének. Ezt a művet ezerszer végig lehet hallgatni, akár úgy is, hogy csak egyes hangszerekre figyelünk, a hegedűfutamokra, a csemballóra, az orgonára, az üstdobra…
A Messiás olyan ragyogó, hogy terápiaként kellene felírni téli depresszióban szenvedőknek, cukorbetegeknek, alacsony és magas vérnyomásra, pattanásokra, nárcisztikusoknak, politikusoknak és egyéb krónikus betegségekben szenvedőknek, továbbá minden olyan lelki szegénynek, aki életét kizárólag a profanitásban éli, és semmilyen kapcsolata nincs semmivel, ami lelki, spirituális, szent.
De miért írok én erről ennyit ezen a blogon?
Nos, én is csak az utóbbi hetekben jöttem rá, hogy a Messiást nem csak én szeretem – mindenféle képzettség és énekesi felkészültség nélkül – énekelni, hanem van még többezer ilyen elvetemült lélek.
Ezek számára hirdetik meg évente Londonban a Messiah from Scratch eseményt, ami nem más, mint a világ legnagyobb spontán kórusa. Nagyjából 3500 jegyet adnak el, csakhogy nem az erkélyt, vagy a földszintet választhatod a jegyvásárlásnál, hanem a szólamodat. Alt, szoprán, basszus vagy tenor?
Ha megvan a jegyed, jön a következő feladat: meg kell tanuld a darabot. Ehhez megadják, hogy melyik kottát kell megvásárold és hol vannak azok a letölthető applikációk, ahol csak a saját szólamod hallhatod. Innentől gyerekjáték! (Na persze…)
Kóruspróba? Nincs.
Zenekari próba? Nincs.
Szólisták? Tehetséges fiatal énekesek, akik ezzel bemutatkozási lehetőséget kapnak.
Bevétel? Jótékonyságra.
Helyszín? Royal Albert Hall.
Ebben az évben december 7-én.
A kórus tagjai ott találkoznak egymással először, ott, valóban „from scratch”, mindenféle próba nélkül előadják a teljes, 2,5 órás művet.
Igazi örömzenélés, öröméneklés, 3500 ember, 1 kórus, 1 mű.
A szász Georg Friedrich Händel, a britek nemzeti zeneszerzőjének legszebb alkotása. Ennyit a Brexitről.
A linkeken szereplő kórus az Academy of St. Martin in the Fields, ők profik, nagyon profik. De ez – akármilyen profik is – kb. 60 ember hangja. Képzeljétek el 3500 emberrel ugyanezt a zenei élményt.
Így lehet a komolyzenét a 21. századi ember közösségi élményévé tenni, és itt jegyzem meg halkan, hátha valami potens is beleakad egyszer, hogy hasonló kezdeményezések lehet, hogy ráférnének erre az országra is.
And he shall reign forever and ever. Hallelujah!
