Adott egy összefüggő, viszonylag ép történelmi városszövet, műemléki védelmet élvező házakkal, stílusában a barokktól a szecesszióig. Hogyan lehet ide becsempészni a kortárs építészetet? És hogyan lehet használni ma a barokk korban épült palotákat, ha többet szeretnénk elérni annál, minthogy a városba özönlő turistaáradat számára Instagram-kompatibilis fotóháttérként, kulisszákként szolgáljanak? Hogy lehet funkcionálisan-vizuálisan összefonni két épületet, amelyek építési éve között 200-250 év különbség van? Hogyan lehet mindezt fenntarthatóan, igényesen és – hogy visszaszálljunk a földre – olcsón megvalósítani? A DRN régi-új épületegyüttese kiváló példa erre.
A Prága óvárosába tartó Národní út középen futó villamosvonalával, két oldalt nagyjából egységesen magas térfalaival leginkább a Nagykörútra emlékeztet, bár építészetében valamivel kaotikusabb. Ezen a rendkívül értékes városi területen állt részben üresen, beépítetlenül, parkolóként hasznosítva egy telek a Národní út-Mikulandská utca sarkán, ahol a metróépítés miatt még valamikor a ’70-es években elbontották a régi épületeket. A telek Mikulandská utca felé eső részén azonban csodálatos barokk palota magasodik. Mindez azt jelenti, hogy bármi is kerül a beépítetlen részre, annak valahogy tiszteletben kell tartania a történelmi épületet, kapcsolatot kell létesítenie azzal.
A Stanislav Fiala építész által megálmodott épületegyüttes végül kapott hideget-meleget a helyi közvéleménytől. Én személy szerint azonnal beleszerettem, amint benéztem az előterébe. A kívülről nem túl érdekes, „megszokott” kortárs üvegpalotának tűnő épület igazi szépsége ugyanis a részletekben rejlik.
A DRN új épületrésze velejéig kortárs: fém, üveg, és főleg beton. Csupa nyers, hideg és durva felület. Helyenként már-már pofátlanul olcsó: a padlója fémburkolatot kapott, a korlátok betonból kilógó, réz-árnyalatra színezett fémsodronyok. Fal vagy masszív térhatároló helyett fémhálók mindenütt. Rengeteg szürke felület. Néhol viszont vad, provokatív színek: vörös, magenta, rikító kék. És betonba nyomott minták, gerenda-lenyomatok, sodrony-lenyomatok, növény-lenyomatok. Dekorációnak, vagy épp az épületszintek jelzésére.
De ugyanebben a térben helyenként a megtartott eredeti terazzo-burkolat. Az új betonvázra ráapplikált eredeti barokk kőlépcső. Megtartott gerendák. A beszüremkedő történelem, ami nem újraépített, újracsinált. Eredeti.
A barokk épületrész is megújult, itt épp a fordítottja történt: megmaradt az eredeti lépcsőváz, amire új lépcsősor került. Megmaradtak az eredeti ablakok, amikre ugyanaz a fémháló került utalásként, mint ami a kortárs épületben megjelenik.
A fémháló, a fémsodrony kilincsek, korlátok, akasztók, a gerendák – nem a nagy gesztusok, hanem ezek a finom utalások jelentik a vizuális kapcsolatot a két épület között.
A DRN tehát egy csomó szerethető részlet együttese, a pincétől a padlásig, vagy helyesebben: a mélygarázstól a tetőteraszig. Mert itt még a mélygarázs dekorációját is kortárs művészre bízták, egy helyen pedig ezen a szinten is látszik a barokk épület alapozása. Az udvar közepére fát terveztek ültetni, de miután nem sikerült elég teret hagyni a gyökérzetnek, fémből készült fa áll ma itt: este világít, nyáron párásít, igazolván, hogy a kreativitásnak olyan funkcióknál is van szerepe, ahol a legegyszerűbb lenne a konzum-megoldásokat alkalmazni. A tetőterasz pedig újabb telitalálat, nem mellesleg a cseh főváros egyik legjobb új kilátópontja.
Ha valamire szüksége van a saját történelmi imázsába beleringatott Prágának, akkor az pontosan az ilyen érzékeny építészet. Jó lenne ebből a megközelítésből idehaza is minél több ihletet nyerni.
Kattintsatok a képre, ezt a galériát mindenképp érdemes végignézni.
