Feltehetően a legvagányabb múzeum, ahol valaha jártam, persze „nem volt nehéz” azzá tenni: csak végy egy használaton kívüli szénmosót (igen, azt), és rendezd be múzeumnak anélkül, hogy előtte elvinnéd berendezését.
Kezdjük az elején! Mi az, hogy szénmosó? Szóval bányászok, meg úgy általában a hozzáértők most ne figyeljenek, laikusok, kövessetek: a kitermelt szén valahol feljön a föld alól. Itt a Zeche Zollverein esetén egyetlen aknában emelték ki az összes kitermelt szenet. Felhúzták nagyon magasra csillékben, ennek a rázó-mosó épületnek a tetejéig, és onnantól a gravitációt is használva szépen „lecsorgatták”, miközben folyamatosan szűrték, szortírozták. A folyamat végén még nagy kádakban is átmosták, hogy a különböző földtől, kövektől megtisztítsák. Aztán vagonokba öntötték és úgy szállították tovább. Mindez persze brutális infrastruktúrát igényelt, épületen belüli szállítószalagokat, síneket, forgatógépeket, óriási centrifuga-szerű hengereket…és ez mind itt maradt, amikor 1986-ban a bánya bezárt. A Zeche Zollverein 2001-től ipari világörökség, a Ruhr-vidék legismertebb turisztikai célpontja, és nem véletlenül: a területet Rem Koolhaas masterplan-ja alapján építették át, ipari tájként sem utolsó alkotás, külön egység a nyáron uszodaként, télen korcsolyapályaként is működő kokszüzem…szóval van itt minden, mi szem szájnak ingere, de én most a múzeumról akarok beszélni.
A 3 szintes kiállítótérben vagy az eredeti gépek között mozgunk, vagy egy olvadt vasfolyamhoz hasonló narancs-neon lépcsőn tudunk közlekedni, ami már önmagában szürreális élmény. A legalsó szinten két téma váltja egymást: a „külső körön” a természet: a kőzetek, a szénképződés, ásványok, a környezetrombolás és környezetvédelem. A belső körön egy kronologikus kiállítás: a Ruhr-vidék történelme. Szép, összefogott, nekem kicsit túl statikus és tárgyközpontú kiállítás, de semmiképpen sem unalmas. Főleg a környezeti szennyezést tárgyaló része, ahol látsz röngetképeket tüdőkről, meg talajvízmintákat…Egy szinttel feljebb az időszakos kiállítótér. De amiért klaviatúrát ragadtam, az a 3. emelet: ez ugyanis a Ruhr-vidék jelenéről szól. Ez a legérdekesebb rész, legalábbis nekem: először is van egy nagy interaktív asztal, millió adattal. Demográfia, kitermelés, vallási megoszlás, de például azt is megtudjuk, hogy a természetvédelmi területek összesen 46.456 focipályányi területet tesznek ki, vagy hogy a Ruhr-vidék autópályáin évente összesítve 3.000 km (!) dugó keletkezik. És ezek a témák olyan címekkel vannak ellátva, hogy egyben a Ruhrdeutsch elsajátítását is gyakorolhatod, mert hogy ezt nem tanítják nyelvórán…
Aztán van rengeteg tabló: építészetről, kultúrákról, arcokról, külön a fociról (naná)…és a legutolsó terem a legzseniálisabb: 1 vitrin – 1 tárgy – 1 sztori. Például egy levesestál. És mellé a felirat: „Csak félig tudom megtölteni a levestányért”. És alatta a történet, hogy Ritter asszony csak félig tudja megtölteni a levesestálat, mert amint leteszi az asztalra, kiömlene.
De miért? – értetlenkedsz. 
Miért? Mert az asztalon a tányér elferdül.
Miért? Mert az asztal is ferde.
Miért? Mert a ház maga ferde.
Miért? Mert süllyed.
Miért süllyed? Mert az egész Ruhr-vidék alá van bányászva és egy csomó ház megsüllyedt.
És az egész terem tele van ilyen „mesékkel”. Egy egyszerű, hétköznapi tárgy, egyetlen mondat, és egy döbbenetes történet, amiből valami önmagán túlmutató dráma bontakozik ki. A befőzött víz, amit egy anya volt kénytelen „eltenni”, hogy a háború idején a bunkerbe szorulva tudja etetni tápszerrel a gyerekét. A láncokból összeheggesztett szék, amit maradék anyagból buherált össze egy helyi család. A végére felsejlik valamiféle kollektív szubjektív Ruhr-történelem, amiben nem tudsz kívülálló maradni.
Ez az egész szint végre az, amit én szerettem volna/szeretnék látni az ipari örökség tárgyalása kapcsán: emberekről, sorsokról szól, és arról, hogy ennek a területnek a nehézipari múltja hogyan jelenik meg ma élethelyzetekben, társadalmi szokásokban, városképi elemként, táji adottságként, vagy épp megoldandó kihívásként.
Mert ezen az örökségen van mit lamentálni itt is, otthon is.
