Oslo autómentesítette a belvárosát. Ezt a tényt már sokan, sok helyen leírták. Az igazi kérdés azonban az, hogy hogyan és milyen ütemben csinálta, hol tart ma, és mit hoz a jövő. Erről szól ez a sorozat, melynek az első része itt, második itt , a harmadik itt, a negyedik itt , az ötödik pedig itt olvasható. Ez az utolsó rész.
2019-ben Oslo birtokolja az Európa Zöld Fővárosa címet, ami talán a legnagyobb elismerése annak a folyamatnak, ami az elmúlt 5-8 évben végbement a városban, de mit sem érne akkor, ha a kitüntetés tényéhez nem társulna javuló lakossági elégedettség is. A legutóbbi mérések szerint azonban növekszik az autómentes élhetőségi programot támogatók tábora, már a megkérdezettek 54%-a gondolja azt, hogy Oslonak több autómentes utcára van szüksége. Ha a forgalmi adatokat nézzük, az elmúlt években 10%-kal nőtt a gyalogosok száma, de ami ennél is nagyobb változás, hogy az emberek sokkal több időt töltenek a köztereken.
Az önkormányzat pedig halad előre a program megvalósításával: a következő időszakra tervbe vették a turistabuszok közlekedésének szabályozását, egy új gyalogos stratégia elfogadását és számos további olyan intézkedést, ami a program megvalósítását támogatja: a parkolási lehetőségekről szóló információk intenzívebb kommunikációját, olyan workshopok támogatását, amik segítenek a közösségeknek saját projekteket megtervezni, olyan támogatási rendszerek továbbvitelét, ami a köztereken megvalósuló rendezvényeket, programokat finanszírozza. Ebben az évben egy további újításon is dolgoznak: az úgynevezett city life guide kiadása azt a célt szolgálja, hogy először is végiggondolják és a lehető legegyszerűbbé tegyék, majd mások felé is kommunikálják azt a folyamatot, hogyan lehet különböző közterületeken különböző programokat megtartani. A közterületfoglalási engedélyek, területbiztosítás, mit szabad-mit nem rendszeréről van szó, ezt fogják érthetővé, átláthatóvá és egyszerűvé varázsolni. Ha másért nem, ezért már most nagyon irígylem az osloi városlakókat.
Ebben a kis sorozatban egy tanulási folyamatba pillanthattunk be, ahol a város maga is kísérleti terepként szolgál innovatív akciók végrehajtásához. Ahol nincs minden intézkedés mögött garantált siker, de ahol minden intézkedés egy erős vízió mentén fogalmazódott meg. Ahol nagy a kockázat, de éppen ezért nagy a korrekciós lehetőségek, ideiglenes, változatható megoldások száma is.
Oslo átmeneti állapotban van. Átmeneti állapotban vannak a közterei, utcái, rakpartjai. Átmenetben az itt működő boltok és kávézók. Átmenetben a lakossága, a maga közlekedési és fogyasztási szokásaival egyetemben. Átmenetben a folyamatosan tanuló önkormányzata. Átmenetben a város képe, miliője, hangulata is. Törékeny egyensúlyban, ahol egyetlen kedvezőtlen politikai változás visszafordíthatja még az összes eddig elért eredményt.
Legalábbis mindaddig, amíg a város tudatának mélyrétegei át nem alakulnak, és nem válik evidenciává a döntéshozó városlakó polgár számára, hogy Oslo a túlélés helyes útján jár. Ameddig nem alakul ki az a közös társadalmi akarat és elvárás, amely előtt oldaltól, beállítottságtól és politikai agendától függetlenül minden városi döntéshozónak meg kell hajolnia.
És ha ez így lesz, ha a városlakók valóban, megváltoztathatatlanul, konzisztensen kiállnak a zöld város mellett, akkor véget ér az átmenet?
Korántsem. Csak a hátraarc lesz lehetetlen vagy nagyon nehéz, de a város fejlődése továbbra is sok, pici, ideiglenes intézkedés eredőjeként alakul majd. Oslo példáján ugyanis azt is elkezdhetjük megtanulni, hogy ez a fajta köztesség, befejezetlenség és ideiglenesség egyre inkább állandósult jelenség lesz városainkban.
Nem ártana nekünk is minél hamarabb beiratkozni ebbe az iskolába.
