Oslo autómentesítette a belvárosát. Ezt a tényt már sokan, sok helyen leírták. Az igazi kérdés azonban az, hogy hogyan és milyen ütemben csinálta, hol tart ma, és mit hoz a jövő. Erről szól ez a sorozat, melynek az első része itt, második itt , a harmadik pedig itt olvasható.
Néhány év alatt autómentesíteni egy teljes belvárosi övezetet meglehetősen drasztikus beavatkozásnak tűnhet. Mi van, ha valamire nem gondoltak? Mi van, ha egy utca – mégoly széles konzultáció után előálló – fejlesztési terve rossz? Mi van, ha a forgalomcsillapítás hatására úgy változnak meg az utca funkciói, lakóinak, üzleteinek összetétele, hogy egészen másra lenne szükség, mint amit az eredeti közösség kitalált? Hogyan lehet számolni olyan hatásokkal, amiket még modellezni is nehéz?
Itt érkeztünk el a sorozat lényegéhez, szívemnek legkedvesebb témájához, a taktikai urbanizmushoz, ami az egész osloi változás beavatkozási logikáját adja: hogy itt semmi sem végleges, amíg évek alatt ki nem próbálják, le nem tesztelik, be nem áll. És majd akkor véglegesítik. Addig minden: átmenet.
Az egész belvárosi övezetre ma érdemes úgy tekinteni, mint egy nagy kísérleti terepasztalra. Egy kirakósra, ahol minden mozgatható, odébbrakható, változtatható. Vegyünk egy példát:
Magyaroszágon egy ilyen utcakép bőven befejezettnek minősülne, magunk között: örülnénk, ha így néznének ki az utcáink. Egy Oslo gazdagságú városban viszont ez nem az a színvonal, ahol befejeznek egy utcát. Nézzük, mik a változtatható elemek ebben a városi legoban:
1) Amit nyilvánvalóan kitaláltok: a bútorok. Ezek a város bútorai, de nem ez lesz a végleges verzió, most tesztelik, hogy pontosan hol lennének jó helyen, mennyi kellene belőlük…a városjáró sétánk során az önkormányzat munkatársa majdhogynem szégyenkezett miattuk, pedig könyörgöm….
2) Aztán itt vannak ezek a nagy növény-konténerek, amikben a kép elején virágok, a háttérben fák vannak. Nem, ezek nem nagykövetségvédő betonakadályok, amik az elszabadult terroristát akarják megfékezni. Ezek szimpla virágosládák. De ideiglenesek, mert még nem derült ki, hol legyen a végleges helyük, még nem tudják, hogy ilyen fényviszonyok, utcaklíma mellett egyáltalán jó-e itt a fáknak, még nincsenek itt elég ideje ahhoz, hogy biztosan tudják, hogy túlélik a telet…és addig nem ültetik be őket.
3) A forgalomszabályozás: látszik, hogy még nem szerelték le a lámpákat, de már itt vannak – kvázi mozgatható elemként – az új táblák. Ők sincsenek bebetonozva, pont olyanok, mint a lego közlekedési táblák, van egy saját talapzatuk, azok állnak.
4) És amire valószínűleg nem jönnétek rá, mert hazai viszonyok között az ilyen megoldások megszokottan befejezettnek tekinthetők: a burkolat is ideiglenes. Ha megnézitek, van egy asztaltozott réteg és abba elég furcsa módon van bevágva egy kövezett rész. Ez megint egy tipikus jelenség, az egész autómentesített zóna teli van ilyen furcsa megoldásokkal. Ennek az az oka, hogy kb. ott, ahol az aszfaltozott rész van, futott régen a járda. Ezt úgy szélesítették ki, hogy felszedték a szegélyt, és a kocsiktól elvett részt (a forgalmi sávot, parkolósávot) lekövezték ezzel a térburkolattal. Ez – nyilván nem olyan egyszerűen, mint az utcabútorok, de sokkal egyszerűbben, mint a végleges aszfaltozás – ugyanúgy mozgatható, felszedhető, átalakítható. Ha valamit nem ott, nem úgy akarnak véglegesíteni, egyszerűen átpakolják.
Félreértések elkerülése végett: ez egy teljesen stabil járda, az egyszeri járókelő alatt nem mozognak a kövek (ebben megintcsak eltér a hazai térkövezési minőségtől), és nem is tudja átkirakózni az éj leple alatt, felszedni és rendőröket dobálni vele egy focimeccs után. Viszont ha a város akar valamit csinálni, akkor elég kirendelni az építő csapatot és anélkül, hogy légkalapácsokkal kellene nekiesni a teljes új felületnek, módosítani lehet. És ami nagyon fontos: nem verték szét a teljes közműhálózatot sem addig, amíg nem tudják, hogy az, amit akarnak, jó, működik, bevált.
Idehaza ez a gondolkodás jelenleg elképzelhetetlen. Először is, anélkül, hogy bántani akarnék valakit: számtalan várostervezéssel foglalkozó építész, tájépítész és egyéb mérnökember kizárólag statikus végtermékekben képes gondolkodni. Ez lesz. Pont. Így lesz jó. Pont. A taktikai urbanizmus lényege viszont a folyamatba épített változás és az, hogy akármit is tervez egy akármilyen jó építész vagy tájépítész, az bizony változni fog.
Másrészt: eleve teljesen kizárt, hogy bármelyik polgármester belemenne, hogy átmenetileg készüljön el valami. Hiszen a lakosság a későbbi módosítást úgy élné meg, hogy valamit rosszul csináltak meg. Ráadásul jelentős tapasztalatunk van az ünnepélyes szalagátvágással átadott, majd a gyenge műszaki minőség miatt újra feltúrt, újra lerakott terek kapcsán. Persze, az nem taktikai városfejlesztés volt. Azt véglegesnek szánták.
És ellene megy ennek a gondolkodásnak az is, hogy a finanszírozás mindig csak odáig tart, hogy valamit megcsinálunk, készre jelentjük és lehívjuk a forrást. Hogy az nem működik, rosszul készült el, nem képes alkalmazkodni semmilyen változáshoz? Nem a finanszírozó problémája, oldja meg az önkormányzat. Így aztán nálunk tényleg úgy alakul ki az utcakép, hogy az önkormányzat munkatársai a tervezőkkel a tervezőasztal felett berajzolják. Aztán jön a beton, jön a térkő. És fél év múlva cseréljük a fákat, mert kiszáradtak, fél év múlva feltörjük az egészet, mert cserélni kell a közművet, és nem mellesleg: alig egy-két szereplőnek van beleszólása abba, hogy egyáltalán mi történik.
Tehát igen: első ránézésre az osloi modell lassú és drága, elvégre kétszer kell burkolni. Az önkormányzati munkatárs is megjegyzi ezt a túránk alatt: lehet, hogy fölöslegesen dolgozunk kétszer….csakhogy szerintem egészen más egy tudottan átmeneti helyzetet egy előre belátható időszakban változásmenedzselni, mint egy elcseszett végleges kivitelezést végeláthatatlan ideig válságmenedzselni. És pénzben mérve is lehet, hogy az osloi modell elsőre drágább, mint a hagyományos, de az idő előrehaladtával minimum ugyanoda jutunk. Ami biztosan egészen más, az a minőség a folyamat végén, a használhatóság, és a városi hatások.
Ha én tervezném a jövő Budapest-fejlesztési stratégiáját, biztosan dedikált források lennének erre az átmenetre, ennek a menedzselésére, azaz direkt olyan futamidejű és lehívhatóságú pályázatok, amiben ez a változás, ennek költségei is kalkuláltak. Megtámogatva masszív közösségi tervezésre, közösségfejlesztésre és az átmeneti változások egyeztetésére és kommunikációjára szánt forrásokkal. Legalább néhány pilot erejéig.
De miután erre a folyamatra semmilyen rálátásom nincs, egyelőre azzal tudom zárni ezt a bejegyzést, hogy mellékelek még néhány képet, amin láthatók az átmeneti, illetve a helyenként már véglegesített elemek. A következő részben pedig megnézzük, mi történik a város utcáin akkor, ha eltűnnek a parkolók. (Kattints a galériára a további képekért.)
