Regionális politika

A periféria központja: Kassa

Isten hozott a vidékiek fövárosában.
Isten hozott az idögépben.
Isten hozott a végtelen lehetséges veszteség központjában.
(Kód: KSC, underground útikönyv)

Egyszer heves vitába keveredtem egy barátommal, aki kijelentette, hogy „Miskolc turisztikailag nem értelmezhető város” és a megyeszékhelyek közül alig 1-2 kerülne mögé. Viszonylag gyorsan rájöttem, hogy ebben a vitában semmiképp se nyerhetek, részben, mert miskolciként túlságosan az érzelmeim hatása alatt állok, részben, mert miután én sose voltam turista Miskolcon, nagyjából fogalmam sincs a város turisztikai kínálatáról. Azt is meg kellett állapítsam, hogy a Miskolcot érő támadásoknál továbbra is – értsd: 15 év Budapest 3. kerületében eltöltött idő után is – zsigerből úgy reagálok, hogy a „pestieknek” (és ezalatt a kifejezés alatt én a budaiakat és óbudaiakat is értem) nagyjából a leghalványabb fogalmunk sincs arról, milyen a végeken élni és boldogulni. Mennyivel nagyobb teljesítmény egy akármilyen szerény vagy becsmérelt fejlesztést megvalósítani az ország keleti részében, mint ott, ahol van pénz, van munkaerő és van vásárlóerő.

Az elmúlt két nap hatására azonban meg kell, hogy állapítsam, hogy Miskolc turisztikailag tényleg nincs könnyű helyzetben. Viszont ez egy olyan körülménynek köszönhető, amit egyikünk se vett figyelembe. A körülményt úgy hívják: Kassa.

Ez abban a pillanatban világossá vált számomra, amikor végigtekintettem a fő téren, illetve felnéztem a katedrálisra. És hirtelen elképzeltem, milyen gazdag lehetett az az ország, amiben ilyen és mégilyenebb városok voltak. És hirtelen átgondoltam, hogy ehhez hasonló városmagból mennyi van ma Magyarországon. Ha egyáltalán. És most nem trianoni sirámokkal akarok élni. Pusztán rideg, regionális gazdaságtani érvekkel.

A megvilágosodást ugyanis kísérte a tanult információ, hogy ennek a térségnek a történelem folyamán mindig is Kassa volt a központja, Miskolc csak azután kezdett nőni – akkor is főleg az erőltetett iparosodás hatására-, miután Kassát, mint központot el- és levágta a történelem.

Ott álltam a város közepén, ami központ kellene, hogy legyen, de nem az. Egy olyan város közepén, ami éppúgy csonkának hatott a régiója nélkül, mint ahogy Miskolc is annak hat a központja nélkül.

Ha a helyieknek azt mondtam, budapesti vagyok: lelkesedés. Ha azt, miskolci: semmi. De tényleg semmi. Mintha – Schengen ide vagy oda – tényleg egy levágott láb lennénk, amiről jobb nem beszélni. Mintha Kassa nem is törekedne arra, hogy visszavegye ennek a térségnek a vezető szerepét. Mintha nem is számítana, hogy az egykori gazdasági-kulturális erőtér hol volt, honnan lehetne visszanyerni. Mintha lényegtelen lenne, hogy a határ másik oldaláról jött valaki, és lehet együttműködni, közösen valamit előbbre jutni. A kassaiak, akikkel beszéltem, nem voltak kifejezetten optimisták: nincs megrendelés, szegények az emberek, nincs pénze senkinek. Mintha a miskolciakat hallanám.  Tehát Miskolc nem érdekes, Budapest annál inkább. Trenírozottan megtanultuk, ők is, mi is, hogy a tekintetet mindig a Főváros felé kell irányítani, mert ott van a pénz és ott van a hatalom. A határ másik oldala ma másik ország, jobb nem belebonyolódni az ottaniak életébe és ügyeibe. Még akkor sem, ha állítom, hogy egy kassai szlovák sokkal jobban megértené egy miskolci magyar helyzetét, mint egy soproni magyar.

Még akkor se, ha egyébként lehet vitatkozni azon, hogy bizonyos területegységek milyen országokhoz tartoznak, de egy olyan korban, ahol az ország-állam fogalmak egyre kevésbé értelmezhetők, lehet, hogy inkább abból kellene kiindulni, hogy ezek a nemzetek/nemzetiségek ezzel az identitással igen régóta élnek itt, természetes „multikultiban”.

A határ két oldalán létezik két periféria. A határ két oldalán, egymástól mindössze 90 km távolságra létezik két középváros, akik mind szélen, leszakadva érzik magukat a vízfejű fővároshoz képest, mégis kizárólag abba az irányba néznek, nem egymás felé.

Kassa mellesleg értelmezhető turisztikailag, vagy legalábbis értelmezhetővé tehető. Jelen állapotában inkább a „Bomlás virágai” című Baudelaire verseskötet jut az embernek sokszor eszébe. Miközben a budapesti ár 60-70%-án remek gasztronómiai élményekben lehet részünk, a parkokat felveri a gaz és mindenütt hajléktalanok alszanak. Miközben a kulturális fővárosi év miatt szépen rendbe hozták a legfontosabb belvárosi részeket, és kialakítottak 1-2 egészen trendi multifunkciós közösségi teret, a járdák többsége még mindig az észak-magyarországi állapotoknak megfelelő.

Miközben van modern, négycsillagos hotel tágas szobákkal és udvarias személyzettel, ablakaiból továbbra is panelekre látunk rá.

Miskolc és Kassa között az utat oda-vissza ma 6,5 euróért, 2045 forintért lehet megtenni IC/EC vonaton. Miskolc és Budapest között a teljes áru menettérti vonatjegy több, mint 8000 Ft. Eggyel több indok, hogy egy kicsit többet forgassák a fejük egymás irányába a fővárosok helyett.

Tags:

Kapcsolódó bejegyzések

1 hozzászólás. Leave new

  • […] a településnek, hogy 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa címet kapott. Ekkor született meg “A periféria központja: Kassa” című írásom is, melyet az Archadia blog indulásakor átemeltem erre a […]

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail-címet.
You need to agree with the terms to proceed

Schicht im Schacht